Return to site

Kapás Boglárka az olimpia után a hazai vébére is Vásárhelyen készül

Január 9-től két hétig ismét a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában készül Kapás Boglárka, edzőjével Virth Balázzsal. A 23 éves, riói bronzérmes úszó már korábban is járt Vásárhelyen, éppen az olimpiai felkészülés idején, azonban most a kényszer szülte helyzet miatt tértek vissza a városba.

A fővárosi Komjádi uszoda renoválása miatt az úszó válogatott tagjai most az újonnan megnyílt Tüskét használják, ám az roppant zsúfolt és nem mindig tudják mindenkinek biztosítani az 50 méteres pályát, márpedig az az alapozás során elengedhetetlen - ezért döntött úgy az edzői stábjával Kapás Boglárka, hogy inkább vidéken folytatják a felkészülésüket. - Mindig szívesen jövünk Vásárhelyre. Az az igazság, hogy, akkor is eljöttünk volna újra ide, ha a fővárosban is tudnánk készülni. Itt nagyon nyugodtak a körülmények, szinte teljesen miénk az uszoda, csak a felkészülésre kell koncentrálnunk - sorolja a vásárhelyi edzőtáborozás előnyeit a 23 éves olimpiai bronzérmes úszó.

 

broken image

A tavalyi esztendő végén betegségekkel küszködött, a decemberi rövid pályás világbajnokságra is úgy utazott el Windsorba, hogy végül nem vállalhatta a versenyzést. - Remélem a téli szünet alatt átfutott rajtam minden kórság és ezzel le is tudtam az idei betegségeket. Nagyon vigyáznom kell magamra, szedem a vitaminokat. Most már csak az alapozásra koncentrálunk - szögezi le Bogi.

Virth Balázs mesteredző - aki Gyurta Dániel felkészülését is felügyeli - bő egy éve vette át Boglárka edzéseinek irányítását és tavaly roppant sikeres évet zártak együtt. Az ötkarikás dobogós helyezés mellett 4 Európa-bajnoki címet is begyűjtöttek. A mostani alapozás is nagyon kemény munkát jelent, de ez kell ahhoz, hogy az idei hazai rendezésű világbajnokságon is sikeresek lehessenek. - Innen szinte mindjárt három hétre Floridába repülünk, ott folytatjuk az alapozást. Ez a két hét most arról szól, hogy a tengerentúlra a lehető legjobb állapotban utazzunk. Utána jöhetnek a tavaszi versenyek, a magyar bajnokság és persze mindenek előtt az év számunkra legfontosabb eseménye: a hazai rendezésű világbajnokság.

broken image

Bogi nem titkolt célja az, hogy mindhárom egyéni számában érmet nyerjen és az időeredményein is javítson. - Ahogy vége lett a riói olimpiának, én már a budapesti vébét láttam a lelki szemeim előtt. Már most tűkön ülök, nagyon-nagyon várom, többször is elképzeltem már magamban, hogy milyen jó lesz majd úszni a sok ezer magyar szurkoló előtt. A debreceni Európa-bajnokságon már kaptam ízelítőt abból, hogyan buzdít bennünket a hazai közönség. Biztos vagyok benne, hogy a vébén ez még erőteljesebb lesz.

 

Túl az elnökválasztáson

A napokban a Magyar Úszó Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén Bienerth Gusztávot választották meg elnöknek. A 62 éves turizmusért felelős kormánybiztos a 2024-es magyarországi olimpiai pályázat alelnökeként is dolgozik, a 24 év után leköszönő és az úszok által is kritizált Gyárfás Tamást váltotta a poszton. Kapás Boglárka reméli, hogy az új elnökkel nyugodtabb időszak vár az úszókra: - Örülök annak, hogy túl vagyunk az elnökválasztáson. Személyesen nem ismerem az elnök urat, de bíznunk kell abban, hogy megtörténnek azok a változások, amik miatt mi, úszók felemeltük a hangunk.

És hogy mit vár magától? - Nagyon hosszú és kemény felkészülés van még előttünk. A vébén egyéniben a szokásos 400, 800 és 1500 méter gyorson állok majd rajtkőre, valamint a váltó tagjaként is szeretnék úszni. A célom az, hogy mindhárom egyéni számomban megjavítsam az egyéni csúcsomat, ami egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, de ha sikerül, akkor reálisan nézve ez mindhárom távon érmet jelenthet.