Return to site

Csendben és kecsesen szenvednek a kis balerinák

Markót Imre cikke, Albel Róbert videója, a fotókat én követtem el

A Ladybird Stúdió jelenleg 15 csoportban több mint 250 balerinának tart foglalkozásokat Szegeden. A legkisebbek 2,5 évesek, nekik balett előkészítő gimnasztikát, az iskolásoknak pedig klasszikus balett és kortárs modern táncórát tartanak. Mi is meglestünk egy ovis- és kisiskolás bemutatót.

A táncteremben a hatalmas tükrök előtt aprócska balerinák lépkednek, pontosan teszik egymás mellé, elé a lábacskáikat – minden olyan légies, tényleg mintha csak hercegnők bukkantak volna elő egy mesekönyvből. Különleges nap a mai, mert ezúttal a kis táncosok szülei is ott lehetnek az órán – bemutatót tartanak a Ladybird Stúdió növendékei. A szabály az szabály, így a cipőt nekünk is le kell vennünk, mielőtt felmegyünk a balett terembe a szűk lépcsőkön.

broken image

A gyerekek már pillangó ülésben várják a látogatókat, egyenes háttal, szinte megrajzolt sorban, fegyelmezetten, mukkanás nélkül, csak a csillogó szemükben látszik: nagyon is izgatottak, bizonyítani szeretnék, milyen sokat tanultak már az oktatójuktól, Fekete Mercédesztől, vagy ahogy csak ők hívják, Merci nénitől.

Pizsamára húzott tüll szoknya

A szülőknek is nagy nap ez a mai. A mellettünk lévő anyuka éppen egy másik szülő fülébe súgja, hogy az ő kislánya a bemutató előtti estén a fogmosás után még felvette a pizsamájára a tüll szoknyáját, úgy illegette magát a fürdőszobai tükör előtt. Nagyon készült a bemutatóra.

Miután mindenki elhelyezkedik a terem szélén, a szőnyegen, felcsendül a zene, kezdődhet az izmok bemelegítése. A gyerekek egyszerre állnak fel a pillangó ülésből, figyelmesen követve oktatójuk minden szavát. - Spicc, flex, spicc, flex! – utasítja Merci néni a balerinákat, ők pedig pontosan tudják, hogy a vezényszavak alapján milyen szögbe fordítsák a lábacskáikat. A spárga és a planking sem maradhat el a bemelegítés végén, hiszen az izmoknak muszáj fejlődnie, az akrobatikus mozdulatok nem fognak csak úgy maguktól kialakulni.  

A spárga minden balerina álma. Nagyban függ a genetikai adottságoktól, megfelelő szorgalommal párosítva azonban szinte semmi sem lehetetlen. Egy táncos nem attól táncos, hogy van spárgája vagy sem, de azért az első spárga boldogsága semmihez sem fogható - Fekete Mercédesz.

Az apró balerinák feszesen, néha összeszorított fogakkal, de leginkább csendben és kecsesen "szenvednek". Még a legkisebbek is próbálnak úgy viselkedni, mint a profi táncosok. A finom mozdulatsoraikat maguk is folyamatosan figyelik a hatalmas tükrök előtt - akár lábujjhegyen tipegnek, akár piruetteznek. Merci néni igyekszik minden apró hibára odafigyelni, ha nem megy a gyakorlat, rögtön segít és motivál: - 20 év múlva meg fogjátok köszönni nekem az izmos lábatokat és a formás vádlitokat!

Akkor beszélnek, ha engedélyt kapnak rá

Mikor már minden izom megfelelően bemelegedett, kezdetét veszi a balettrúd gyakorlat. Szinte magunk is belefáradunk, ahogyan a kis növendékek kitekert bokával le- és fel guggolnak. Aki még nem tudja megtartani magát, egyedül áll a rúdhoz, hiszen ilyenkor a másikat sem szabad fellökni, ez pedig egyáltalán nem könnyű, miközben a folyamatosan megfeszülő izmokra is figyelniük kell. 

broken image

Merci néni tapssal segíti a ritmust, és rajta is látszik, nagyon boldog, ha jól végzik a dolgukat a kis balerinák. Vallja, hogy nem lehet mindenkiből profi táncos, de nem is ez a stúdió célja. A balettel a gyerekek személyisége is finomodik: szabálykövetők, szófogadóbbak lesznek – a szülők gyakran rácsodálkoznak, hogy a csemetéik néhány foglalkozás után milyen fegyelmezettek a balett órákon. Csak akkor szólalnak meg, ha előtte felteszik a kezüket és arra engedélyt kapnak. Merci néni az elvégzett munkában hisz, ahogy fogalmaz, hozzá ne nyaralni járjanak a hercegnők, de azért fontos, hogy élvezzék az órákat.

A bemutató végéhez közeledve az apró kezek és lábak elszakadnak a rudaktól, a terem közepére gyűlnek a balerinák. Lendülnek a kacsók, spiccbe csússzanak a bokák, a csillogó szemek pedig a fellibbenő kezeiket követik a velük szemben lévő tükörben. Egy-egy pipiskedés során megpördül egy rózsaszín tüll szoknya, a büszke szülők szemei előtt már a Hattyúk tava játszódik - kicsiben. Az óra végeztével a gyerekek nagy boldogsággal szaladnak, hogy odabújhassanak a szüleikhez, de előtte még az oktatójuk lábát, nyakát, derekát szorongatják, mindannyian hosszan ölelgetik Merci nénit.

Merci néni is az oviban kezdte

A Ladybird Stúdióban a bölcsődés kortól egészen a felnőttekig tanulják a balett alapjait Fekete Mercédesztől, az utóbbi csapat a szülői közösségből alakult. A gyerekeket korosztály és tudásszint alapján osztják csoportokba. A foglalkozások havi díja 3600-6400 forintba kerül, heti két alkalommal járhatnak a gyerekek az órákra.  Merci néni maga is óvodás korban kezdte a balett tanulmányait Tiszaföldváron, majd a Pécsi Művészeti Szakközépiskola elvégzése után táncművészként a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, itt kezdett el gyerekekkel foglalkozni.